Napközbeni elszámolás vállalatoknak Nyomtatás E-mail

Tisztelt Ügyfelünk!

 Az Ön számára két kedvező változás várható 2012. július 2-ától a pénzforgalomban. Az egyik változás az, hogy felgyorsul azon elektronikus úton kezdeményezett belföldi forint átutalások lebonyolítása. amelyeket más banknál vezetett számlára indítanak.  A másik változás az, hogy valamennyi forint átutalásnál lehetőség lesz az eddiginél több adat közlésére és fogadására. Az ezekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat az alábbiakban foglaljuk össze.

  1. I. A „4 órás szabály”[1]

 A Magyar Nemzeti Bank rendelete[2] szerint az úgynevezett „4 órás szabálynak” megfelelően a pénzforgalmi szolgáltatók (bankok, takarékszövetkezetek) 2012. július 2-ától biztosítják, hogy az ügyfelük által az ún. tárgynapi (vagyis aznapi) teljesítésre meghatározott időszak alatt (a végső benyújtási határidőig) elektronikus úton indított belföldi forint átutalás a befogadástól számított legkésőbb 4 órán belül eljusson a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójához. A rendelet másik rendelkezése[3] pedig garantálja, hogy az így továbbított átutalás összege haladéktalanul a kedvezményezett rendelkezésére álljon.

 Elektronikus megbízásnak minősül minden olyan fizetési megbízás, amelyet a megbízó elektronikusan küld be a bankjához. Ilyen az elektronikus banki rendszereken benyújtott valamennyi tranzakció, továbbá a telefonon megadott rendelkezés, ide nem értve a faxon benyújtott megbízást. A „4 órás szabály” nem vonatkozik a papír alapon benyújtott megbízásokra.

 A 4 órás teljesítési határidő szabálya alá azok a forintban történő, különböző pénznemek közötti átváltást (konverziót) nem igénylő belföldi forint átutalások tartoznak, amelyek keretében mind a fizető fél, mind a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója Magyarországon belül végzi tevékenységét. Típusai:

    • egyszeri átutalási megbízás
    • csoportos átutalás
    • elektronikus úton benyújtott rendszeres átutalás / állandó megbízás.

Az alábbi belföldi megbízásokra viszont nem vonatkozik a „4 órás szabály”, vagyis ezek a továbbiakban is a jelenleg érvényben lévő elszámolási rendszerben (T+1 napon) kerülnek elszámolásra:

  • beszedések: csoportos beszedés, felhatalmazó levélen alapuló beszedés, váltóbeszedés, csekkbeszedés, határidős beszedés, okmányos beszedés,
  • a hatósági átutalási megbízás és az átutalási végzés,
  • minden papír alapon benyújtott átutalás.

 II. Szakaszos elszámolás

A jelenlegi éjszakai elszámolás megmarad minden olyan tranzakció elszámolására, amelyre nem vonatkozik a „4 órás szabály”. E mellett - a „4 órás szabály” alá eső tételek esetén - naponta több elszámolási szakasz lesz. Ennek köszönhetően napközben többször érkezhet jóváírás az Önök számlájára, és Ön is többször indíthat átutalást úgy, hogy az még a tárgynapon megérkezzen a kedvezményezetthez. Más szavakkal a napközben kapott pénzt is akár tovább lehet utalni.

 Az új rendszerben, az első szakaszban beérkező tételek jóváírása 10 óra körül, az utolsóké 18:00 körül várható. A kimenő tételek befogadása a reggeli óráktól várhatóan legkésőbb 16 óráig történik. A pontos benyújtási határidőket a későbbiekben határozzuk meg.

 Amennyiben egy elektronikus megbízás a benyújtási határidőn belül megérkezik a bankunkba, akkor azt még aznap feldolgozzuk. Amennyiben a benyújtási határidő után érkezik a bankhoz a kötelezett megbízása, akkor azt a tranzakciót másnap az első ciklusban dolgozzuk fel, így a kedvezményezett számláján 10 óra körül kerül sor a jóváírásra.

 III. Bővített adattartalom

 A bankközösség határozott arról, hogy a belföldi fizetési forgalomban, az egyszeri és a rendszeres megbízásoknál bevezeti a SEPA[4] szabványhoz hasonló adattartalmat. A HCT C2B szabvány – vagyis a magyar ügyfél-bank átutalási megbízás szabvány – már hozzáférhető a GIRO Zrt. honlapján. Ennek köszönhetően opcionális használatú mezőkkel bővülhet a megbízások és a bankszámlakivonat adattartalma. Így a vállalatoknak lehetősége lesz használni a SEPA átutalásoknál (SCT) már ismert mezők nagy részét, valamint élvezhetik az egyes mezők karakterhossz bővüléséből eredő előnyöket is. A bővített adattartalmat a jelenlegi szabvánnyal összehasonlítva a mellékletben részletezzük.

 Az adattartalom bővülésével – többek közt – lehetőség nyílik a végső kedvezményezett, ill. az eredeti megbízó megadására is, ami biztosítja a más nevében, illetve a más javára történő átutalások kezdeményezését, illetve fogadását is. A bővülő adattartalom számos egyéb előnyt kínál a különböző vállalatirányítási rendszerek és banki számlavezető rendszerek automatikus kommunikációjának fejlesztésére és bővítésére.

 A csoportos átutalás – noha érintett a 4 órás elszámolásban – adat struktúrája – ügyfél és bank viszonylatában - és tartalma nem változik.

  1. IV. Várható következmények

Az elektronikus átutalásokat a jövőben elegendő lesz a fizetési kötelezettség esedékességének napján (az új végső benyújtási határidőt figyelembe véve) elindítani..

 A napközbeni elszámolási rendszer nyújtotta előnyök minél teljesebb kihasználása érdekében hasznos és szükséges lehet a vállalat meglévő számlázási, számviteli folyamatainak és rendszereinek, valamint tranzakciós szokásainak áttekintése, újra gondolása. A likviditásmenedzsmentjük optimalizálásával költséget tudnak megtakarítani.

 Kérjük, használják a Gyakran Ismételt Kérdések dokumentumot is, amiben további hasznos információkat találhatnak. Honlapunkat is rendszeresen frissítjük, és közvetlenül is küldünk Önöknek a témával kapcsolatban tájékoztatást. Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban kérdésük, kérdése van kérjük, hívja …………. .

További információk találhatók az alábbi internetcímeken:

www.mnb.hu/

www.giro.hu/

www.sepahungary.hu/

www.bankszovetseg.hu/

www.pszaf.hu/

[1] A nem közvetlen klíringtag esetén a fenti teljesítési határidőre a rendelet értelmében a pénzforgalmi szolgáltatónak 6 óra áll rendelkezésére.

[2] A pénzforgalom lebonyolításáról szóló 18/2009 (VIII.6) rendelet 17. §-a, ahogy azt a 15/2010 (X.12) MNB rendelet módosítja.

[3] A hivatkozottt rendelet 21. §-a.

[4] SEPA: Single Euro Payment Area, Egységes eurofizetési övezet – lásd pl. www.sepahungary.hu